Bejelentés



Venyimi polgárok beszélgető oldala
Örködjünk egymás és a közösségünk javai,környezetük és közéletünk tisztasága felett!!

MENÜ










 


 

















Csoport a Facebookon   |   Információ kérése  




 















A névlista frissítve: 2010.06.27. 18:30 |  Aláírók: 2. lap |  3. lap














Mondjunk le a tűzijátékokra kidobott pénzről az árvízkárosultak javára


Százezer fölött van a támogatója annak a kezdeményezésnek a Facebook-on, mely a "Mondjunk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!" címmel indult. A kezdeményezők a hozzánk is eljuttatott levelükben azt írják: a mozgalmukról tájékoztatták a kormányt is és várják a kabinet visszajelzését.

"Minden korábbinál fontosabb lemondani százmilliók értelmetlen fellövéséről az égbe 25 percnyi ájuldozásért" - olvasható a kezdeményezésben.





Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz miatt 278 ház dőlt össze vagy vált életveszélyessé. Az újjáépítési költség hat és félmilliárd forint körül is lehet. A megyébe folyamatosan érkeznek az adományok, a karitatív szervezetek is részt vesznek a munkában. Leginkább pénzre és a mindennapi élethez szükséges ingóságokra, illetve építőanyagra lenne szükség az árvíz sújtotta területeken, ahol a víz mindent elsodort.

Az idei budapesti és a vidékiek külön kérésére a vidéki városokban is a tűzijátékra szánt közpénzt fordítsuk a bajban lévők megsegítésére!


Ha az űrlapot nem kívánja használni vagy túlterleltség miatt nem használható
kattintson ide és küldjön egy e-mailt a neve és foglalkozása megadásával.

http://polgarihirszemle.tvn.hu/alairasgyujtes/index.php


























Aláíró neve:
Aláíró email címe:



Foglalkozás:
 

Aláírók:


Szentannai József webszerk; - dr.Peitl Emőke orvos; - Ékes Ilona O.gy. képviselő; - Láng József szinész; - Varga Miklós előadóművész; - Árvai Bori irodavezető; - Szücs András nyugdijas; - Horváth Piroska Mobil Bankár; - Gundy Sarolta dr. klinikai genetikus; - Gálffy Mária nyugdíjas; - Pruzsinszky Fruzsina főkönyvelő; - Kövecses Zoltán tanár; - Világhy József nyugdíjas; - Polyák Endre nyugdíjas okleveles közgazdász; - Világhy Józsefné nyugdíjas; - Szakács Matild nyugdíjas okleveles gyógyszerész; - Láng László alkalmazott; - Dr. Székely András Bertalan köztisztviselő; - Rodics Károly dr orvos; - Dr.Péchy Edit nyugdíjas; - Rózsa Marianna nyugdíjas; - Sipos Imre nyugdíjas; - Petheő Zsolt Karnagy-korrepetítor; - Domokos Mária népzenekutató; - Orbán Imre nyugdíjas; - Petheő Zsoltné nyugdijas; - Dr. Osvai László orvos; - Ormai Dávid Hegdűművész-tanár; - Csorba Miklós matematikus; - Bereznai Csaba közösségfejlesztő; - Dr. jur. et med. Martini Jenő ügyvéd és szakorvos; - Gyulay Endre ny.; - Baranyi Erzsébet tanár; - Sasadi Zsolt Ödön nyugdíjas v.-főtanácsos; - Sütő Enikő jelenleg munka nélkül; - Kolembusz Nóra tanuló; - Dr. Bannerné Tingyela Andrea titkárnő; - Kis Lajos festő; - Pongrácz Lászlóné nyugdijas; - Szipőcsné Kiss Katalin eladó; - Szipőcs Zoltán gépkocsivezető; - Laczi-Bidiga Ágnes közgazdász; - Szigethi Gyula tanácsadó; - Uherkovichné dr. Paál Mária orvos; - Lovas-Banka Tímea Napközis nevelő; - Téringer István nyugdíjas; - Harsányi Gizella alkalmazott; Ébner Lászlóné nyugdíjas; - Bóna Mária Ilona nyugdíjas; - Gulyás Miklósné nyugdíjas; - Bőjte József nyugdíjas; - Czeglédi Sándorné óvodapedagógus; - Mátrainé Pintér Edina Fodrász; - Dobai Miklós villamosmérnök; - Dobai Miklósné könyvtáros; - Aradszky Montika politikai munkatárs; - Juhászné Gajzinger Ágnes közgazdász; - Dr.Mezey Gábor nyug.fizikus; - Halmai Jánosné nyugdíjas; - Nagy Tibor technikus; - Géczi Johanna munkanélküli; - Fodor Mária informatikai ügyintéző; - Ollár Péterné nyugdíjas gyógypedagógus; - Huszárné Lovász Mariann gyógypedagógiai tanár; - Gaálné Brey Katalin ügyvezető; - Veresné Jámbor Ilona nyugdíjas tanár; - Koncser Emma pedagógus; - Szücs Valéria nyugdijas; - Szőlősi Márta iroda vezető; - Petőcz Jánosné dr. főiskolai tanár; - Lénártné Grásl Mária óvónő; - Albert Jenő egyéni vállalkozó; - Holló Józsefné vegyész; - Lovas Attila raktáros; - Gaál Pál nyugdijas; - Árkai Erika tanítónő; - Dr Takáts Mária orvos; - Tamáska Jánosné nyugdíjas könyvelő; - dr Tari Rozália orvos; - Lukács Istvánné nyugdíjas; - Koltayné Bartha Magda és férje László biztosítási üzletkötő; - Szatmári Zsolt birkózó edző; - Marczi Mónika ingatlan ügynök; - Marczi Rita mixer; - Ferenc István áruházvez.h.; - Farkas Tiborné gondozónő; - Farkas Tibor Biztonsági őr; - Horváth Gyuláné Portás; - Körmendi Zsuzsa könyvelö; - Hunyadi Péter alkalmazott; - Tarnai Imre lelkész; - Bonyhádi Zsuzsanna élelmiszerbiztonsági felügyelő; - Dr. Wallner Gabriella állatorvos; - Verseczkiné Pálfalvai Anna könyvelő; - Hársfalvi Tímea tördelőszerkesztő; - Verseczki András vállalkozó; - Soós Péter kertész; - Papp Zsuzsanna nyugdíjas építészmérnök; - Dr. Gerencsér Károly orvos; - Baranyai Károly Villanyszerelő; - Batiz Andrea alkalmazott; - Kiss Ferencné nyugdij; - Pásztor Ferenc informatikus; - Laczkó Ágnes (Budapest) köztisztviselő; - Dr.Cech Vilmos egy.adj.gépészmérnök; - Kun Zoltán László webszerk; - SzatmáriAndrás nyugdijas; - Komanovics Kati könyvelő; - Rágyanszky István tanár; - Saller-Molnár József chef; - Sümegh László nyugdíjas; - dr.Vizy Béla orvos; - Saller-Molnár Józsefné felszolgálo; - Dr. Kútvölgyi Gabriella állatorvos; - Petz Albertné nyugdíjas; - Saller-Molnár Robert József tanulo; - Molnár Katica területi képviselő; - Petz Albert nyugdíjas; - Kormos Pál nyugdíjas; - Schlachta Lászlóné magánzó; - Juhász Jánosné informatikai tanácsadó; - Pelbárt Zoltán informatikus; - Kovalcsik István tanár; - Fáy Balázsné nyugdíjas; - Tarbay Ede író; - Fáy Balázs nyugdíjas; - Oláh Erzsébet politikai munkatárs; - Török Imre vezető; - Pasztorfi Istvan f.muvesz; - Mireisz Tibor Ingatlanközvetítő; - dr Hofgárt Gertrúd ügyvéd; - Bácsi Magda nyugd. kamarazenész; - Mireisz Tímea Egyetemi hallgató; - Barcza Andrea fodrászmester; - Bóné Árpád ügyvezető; - Dalos Ildikó nyugdijas; - Szentkláray Balázs ügyvezető; - Szentkláray Éva dr nyugd. pedagógus; - Szentkláray Kata manager; - Szentkláray Bence dr jogász; - Németh Zsuzsanna manager; - Bányoczky Nóra Énekesnő; - Fóris Györgyné nyugdijas; - Szekeres Ágnes tanár; - Paulovits Péter nyugdíjas; - Tóth Péter íjász; - Kovács Zsófia tanár; - Majzik László kisvízkárosult R.Nyugdíjas; - Bohus Áron képzőművész-Iparművész; - dr.Toducz Endre pszichiáter főorvos; - dr Kalotay Eszter fogorvos; - Dr Kalotay Egon egyetemi tanar; - Dr Kalotay Gabor orvos; - Cowle Eszter tudomanyos munkatars; - Brabant Zsuzsa nyugdijas; - Dr. Harmat Zsigmond főiskolai tanár; - Mánfai Zoltánné nyugdíjas; - Ördög István bmérnök nyugdíjas; - Gudenus János József múzeumi m.társ, családtörtörténeti író; - Sárközi Enikő munkanélküli; - Vigh Miklós Nyugdijas; - Mohl László nyugdíj; - Szentgyörgyi Éva nyugdíjas; - Korondi Csaba ny. vegyészmérnök; - Irimiásné Tóth Dóra raktári dolgozó; - Hegyiné Schatz Zsuzsanna könyvelő; - Kővári András kertész; - Rostás Tibor nyugdíjas; - Csekeő Ervin gépészmérnök; - Seres Zsigmond dekoratőr,címfestő; - Koszteczky László operatőr; - Gőbl György jogvédő; - Gőbl-Király Andrea főállású anya; - Balsay Katalin szakfordító; - Balogh Mária nyugdíjas; - Dr. Sárkány Béla ügyvezető; - Takács András közíró; - Kálmán György vendéglátós; - Szegediné Hanol Katalin üzemgazdász; - Horváth Friderika elszámolási előadó; - Hanol Jánosné nyugdíjás; - Suszter Ferencné raktárnok; - dr.Szegedi László állatorvos; - Imre Noémi munkanélküli; - Fodor Marica edző; - Lőrincz József Főmérnök; - Tamás Csongor logisztikai manager; - Dóra Zoltán nyugdíjas; - Nagy Imréné nyugdíjas; - Bíró Mária nyugdíjas; - Nagy Imre nyugdíjas; - Szakács Sándorné szakács; - Lóczy Mária diák; - Lóczy Melinda diák; - Tamás Jenő nyugdíjas; - Horváth Tünde Julianna asszisztens; - Katona Bernadette a MINERVA Polgári Kör nevében, közgazdász; - Tóth Tihamérné gazdasági ügyintéző; - Uherkovich Ágnes nyugdíjas iparművész; - Sárközi Lajos Informatikus; - Dr. Gerencsér József nyugdíjas orvos; - Bogányi Réka politikai munkatárs; - Bogányi Zsuzsanna fodrász; - Bogányiné Papp Anna kozmetikus; - Tóth Barbara alkalmazott; - Dr. Mihály Ferenc Orvos; - Mészáros Sándorné nyugdíjas; - Veszprémi Józsefné ápolónő; - Bauer Zsolt dr. állatorvos; - Mező Lórántné ügyvezető; - Schwarczer Lászlóné vállalkozó; - Vasasné Noszik Nikoletta szociális munkás; - Göncziné Takács Magdolna szociális munkás; - Vasas Béla pék; - Szilas Éva nyugdíjas; - Heldné Balla Erzsébet gyed; - Nagy Istvánné nyugdijas; - Held Attila alkalmazott; - Csaba Erika statisztikus; - Triska Ildikó nyugdíjas; - Geiszler Krisztina tanító; - Trombitás Márta tanuló; - Trombitás István tanuló; - Trombitás Erika fodrász; - Szőnyi Zoltán apuka; - Székelyné Opre Mária pedagógus; - Dudásné Dóra Gizella nyugdíjas; - Kőszegi Lajos Nyugdíjas; - Baloghné Bertalan Tímea állástalan; - Andrássy József Nyugdíjas.; - Kolossa Andrea egyéni vállalkozó; - Ronczyk Józsefné nyugdijas; - Lakatos Adrienn angol nyelvtanár; - Bulla István nyugdíjas; - Ronczyk József nyugdijas; - Zsoldos Enikő ügyintéző; - Andrássy Józsefné Nyugdíjas; - Altdorferné Pál Gabriella régész; - Gyürü Ferencné nyugdijas; - Tiama tánctanár; - Csergő Péter nyugdíjas gyógyszerész; - Adame Judit titkárságvezető; - Csergő Péterné nyugdíjas gyógyszerész; - Budavári Veronika gyermekápoló; - Borbély Gábor építészmérnök; - Rozsics Tímea mérnök; - Osztrozics Pálné ügyintéző; - Varga Ágnes tanárnő; - Leveles Beáta vegyész; - Kátai Ferenc helytörténész; - Eichkern Katalin irodavezető; - Fehérvári Tibor nyugdíjas; - Horvath Ilona Gazdasági vez; - Horvath István PDM fönöke; - Maros Sándor nyugdijas igazgató; - Lovas Ferencné Adminisztrátor; - Tersztyánszky Éva könyvtáros, tanár; - Szalai Attila diplomata; - Szalainé Dóra Márta óvónő; - Szalai Sarolta diák; - Knoll László Ügyintéző; - Illés Orsolya grafikus; - Berki Zsolt ügyvezető; - Janák Adrienn ügyintéző; - Burkovics Mária beosztott; - Esküdt József nyugd.; - Esküdt Józsefné nyugdíjas; - Cseh Gabriella Rokkant nyugdíjas; - Kertesi Ingrid Magyar Állami Operaház, Operaénekes; - Majsai Józsefné nyugdíjas; - Dr Brumár Mihály Fogszakorvos; - Brumár Rodika Fogászati aszisztens; - Seresné Bálint Zsuzsanna főállású anya; - Seres Zsigmond dekoratőr; - Seres Dávid Zsigmond technikumi tanuló; - Mikula Péter tanuló; - Hegymegi Zsolt cégvezető; - Brinzay Viktória eladó; - Dr Schemmel Ágnes gyermekorvos; - Gerhát Barbara szellemi szabadfoglalkozású; - Debreceni Lászlóné nyugdijas; - Pirityiné Szabó Judit tanár; - Kertész Erzsébet tanár; - Hermann János vállalkozó; - Császárné Gulácsy Éva üi; - Ottlik Pál nyugdíjas; - Császár Andor ügyv; - Ottlik Pálné nyugdíjas; - Wirth Mária titkárnő; - Bacskó Levente művész; - Balog Barbara szakács; - Bartha Péter tanár; - Halmosi György József cégvezető; - Balog Imréné eladó; - Balog Imre tanuló; - Törteli-Halenár Éva nyugdíjas; - Mazalin Wanda zongorakísérő; - Pálffy Tibor Bp. DBA; - Kertész Gábor vállalkozó; - Bernáth Kinga sajtóinformatikus újságíró; - Sümegi Tamás egyéni vállalkozó; - Tolnay Gusztáv közgazdász; - Nagy Orsolya személyi titkár; - Lantos Lászlóné tanítónő; - Kasziba Gyula műszaki előadó; - Vizi Gyula tervező mérnök; - Orban Zsoka szellemi; - Tóthné Takács Katalin eladó; - HegedűsTibor Titkár; - Herold Gyula építész szerkesztő; - Dalmy Andrea pedagógus; - Tamási Gézáné pénztáros; - Ujvári Lászlóné nyugdíjas; - Fürjes Béláné nyugdijas; - Tibor Mária nyugdíjas; - Englóner László Környezetvédelmi szakmérnök; - Dr. Bártfai Katalin orvos; - Törőcsik András vállalkozó; - Kollár László József Dokumentációs technológus; - Forgácsné Hozdik Erzsébet nyugdíjas; - Lengyel Monika informatikus; - Lányi Zsolt nyugdijas; - Kittel Ágnes kutató; - Mester Istvánné tisztviselő; - Tankó Alice (Babi) Nyugdijas; - Kaizler László fogorvos; - dr. Lampé Zsuzsanna ügyvéd; - Kósa Gyula nyugd. könyvelő; - Móriné Turra Erzsébet titkárnő-ügyintéző; - Tolnainé B Ágnes operátor; - Halasy Katalin egyetemi tanár; - Lukács Judit Tanító; - Schulcz Dominika irodai alkalmazott; - Gottlieb Tímea asszisztens; - Szeőke Gabriella nyugdijas; - Vojnits István nyugd.; - Juhász Erika külkeres; - Szandai J. Boldizsár méhész; - Dr. Grama László egyetemi adjunktus; - Polgárné Mayer Erzsébet Gyes; - Preklet Diána egyetemi hallgató; - Arany Mónika ügyintéző; - Gulyás Lívia Rita tanuló; - Borsodi Attila újságíró; - Sáfrán György kutató; - Ocsovai Pálné gazdasági vezető; - Gyura Erika tanuló; - dr.Guller Imre orvos; - Maróth András üzemmérnök; - Jekl László operaénekes; - Czigány Zsolt fizikus; - Latabár Endre építésszervező; - Biró Etelka bedolgozó; - Latabárné Pőcze Katalin közgazdász; - Gottlieb György zöldséges; - Jakab András nyugdíjas; - Gottlieb Györgyné nyugdíjas; - Brauer Ildikó Képzőművész; - Jakab Dezsőné nyugdíjas; - Csek Judit titkárnő; - Bicskei Alexandra tanuló; - Szépe Péterné operáror; - Hirskovits Éva babysitter; - Bácskai Kálmánné asszisztens; - Répásiné Samu Krisztina Cégvezető; - Strba Éva bérügyi előadó; - Lencz László szállítmányozó; - Aczél Péter nyugdíjas vállalkozó; - Kiss Péter operaénekes; - Vértesy Zofia fizikus; - Dr. Kozsurek Márk orvos-anatómus, kutató; - Szabó Péter Köztisztviselő; - Kovács Katalin asszisztens; - Vértesy Gábor fizikus; - Karaba Anna üzletvezető; - Vértesy Mónika környezetmérnök; - Csamangó István és családja ügyvezető igazgató; - Horváth Beáta településmérnök; - Csepreghy Sándor üzemmérnök; - Rév Tamás magánzó; - Veress Tamás mérnök-közgazdász; - Nevezi Miklos szakács; - Dr. Ayaydin Ferhan kutató biológus; - Czárán Lászlóné dr. nyugdíjas; - Forisek Imréné nyugdíjas mérnök-tanár; - Molnár Veronika munkanélküli; - Márkus Jánosné vállalkozó; - Szkokán Jánosné nyugdijas; - Tapasztó Orsolya fizikus; - Kassuba Eszter főiskolás; - Erőss Ervinné 3gyerekes anyuka,házfelügyelő; - Závotszky Melinda kiállításszervező; - Dr. Barna B. Péter fizikus; - dr. Pintér István fizikus; - Szeretőné Braun Éva nyugdijas; - Dr. Barna Péterné szobrász, pedagógus; - Szerető Elemér nyugdijas; - Dr.Barna Edit jogasz; - Ebner Orsolya gyógypedagógus; - Zsurkán Zsanett énekes, táncos, színész, tanár; - Ferenczi Tihamér zenész; - Sipos Anita irodavezető; - Dóra Gyula villamosmérnök; - Stern Mária Anna Nyugdíjas.; - Bársony István villamosmérnök; - Matusz Béla Rendszermérnök; - Sándorné Molnár Erika Számítástechnikai ügyintéző; - Maros Sándorné bérelszámoló; - Simon János Nyugdíjas; - Juhász Miklósné operátor; - dr. Hercsik Alexandra jogász; - Gottmann Ildikó adóügyi ügyintéző; - Polgárné Mayer Erzsébet gyes; - Bodó Mária Terézia nyugd; - Bordács Zoltánné m.nélküli; - Illyés Andrásné nyugdijas; - Varga Károlyné egyesületi elnök; - Németh Pál karmester; - Kertész-Kiss Andrea köztisztviselő; - Dr. Horváth Viktor egyetemi oktató; - Miko Anita asszisztens; - Bakó Csaba ny. okl. gépészmérnök; - Bakóné Holub Katalin nyugdíjas; - dr Végh Klára háziorvos; - Fütő Réka tanuló; - Ottlik Ádám Manager; - Dr. Puskár Zita kutató; - Vérné Farkas Judit irodavezető; - Tuza József nyugdíjas vill. ü.mérnök; - Bokros Sára alkalmazott; - Nagy Panna nyugdijas; - Dr. Biró László Péter Tudományos tanácsadó; - Radicsné Mezei Márta asszisztens; - Farkas Lászlóné nyugdijas; - Lukácsi Erika analitikus; - Jáki Antalné gépészmérnök; - Kovács Gábor tolmács; - Karl Zsuzsanna Tanár; - Varga Péter fizikus; - Bernáth Eszter alkalmazott; - Preininger Éva egyetemi adjunktus; - Kováts Ágostonné nyugdíjas tanár; - Koma Orsolya export ügyintéző; - Bartha László Színész; - Keöd Erzsébet orvos; - Kallős Attila auditor; - Börcsök Hajnalka tanuló; - Kovács János Épületszobrász; - Tóth Ottília ügykezelő; - Kardeván Dóra Éva egyetemista; - Kaiser Péter villamosmérnök; - Sebestyén Anett dr. mérnök; - Botlik Dávid biológus; - Tóth Alexandra utaztatási referens; - Nagy Sándor kereskedő; - Nagy Sándorné kozmetikus; - Vajnai Amrita diak; - Dr. Sperlágh Beáta orvos; - Unterwéger József Zsolt karnagy; - Minárcsik Szabina Ápolónő; - Buzsaki Gyorgy dr. Akademikus; - Solymosy József nyugdíjas; - Dr. Mihály Sándor orvos; - Liberné dr. Matis Erzsébet nyugdíjas; - Liber György nyugdíjas; - Bernhardt Éva irodavezető, jogi asszisztens; - Ágoston Csaba belsőépítész; - Lukácsházi Győző zeneközvetítő; - Molnár-Kósa Ildikó munkanélküli; - Idrányi Ildikó nyugdíjas; - Kelemen Balázs Tanuló; - Fonyó Istvánné könyvtáros; - Kótis László Fizikus; - Dr. Palla Roland orvos; - Sipos Judit nyugdíjas építészmérnök; - Gajzinger Márta óvodapedagógus; - Égerszegi Zsuzsanna fejlesztő pedagógus; - Égerszegi Péter könyvvizsgáló; - Dr. Keresztes Áron egyetemi docens; - Béki Zsolt informatikus; - Nagy Zoltánné nyugd.; - Nagy Zoltán nyugd.; - Glázer Ferencné nyugdíjas fotós; - Tóthné Göndör Lilla labor mérnök; - Dósáné Farkas Ildikó tanár; - Szöllősy Jánosné nyugdijas; - Gáldiné Szőke Gizella bér-csoportvezető; - Szöllősy János nyugdijas; - Szálka Róbert nyugdijas; - Korneth Béla nyugdijas; - Zsolczai József eü. gázmester; - Subai Gáspár jogász; - Mészárosné Geier Zsuzsanna pénztáros/adminisztrátor; - Fónadné Zakar Erika vállalkozó; - Gondár Attiláné nyugdíjas Soós Erzsébet ( Nyáregyháza ) nyugdíjas; - Ples Mihály / Nyáregyháza / nyugdíjas; - Tresó Zsuzsanna adminisztrátor; - Főző Éva ( Budapest ) nyugdíjas; - Tresó Csaba ügyvezető; - Barna Alice családgondozó; - Veres Erzsébet nyugdíjas; - Veres Károly nyugdíjas; - Székely Magda nyugdíjas; - Sápi András Hallgató; - Zomboriné Veress Ilona ügyvezető; - Dr Horváth Mária orvos; - Burda Magdolna nyugdíjas; - Túri Ferencné Nyugdijas; - Burda Pálné nyugdíjas; - Tanló Rita ápolónő; - Bencze Katica biológus; - Kőnig-Simon Réka hiteltanácsadó; - Kőnig Gábor kútvezető; - Puklerné dr Ardai Jolán orvos; - Lukács Sándorné óvónő; - Kali Ildikó Zsuzsanna tanár; - Sági Arnold kereskedő; - Spilkó Lászlóné nyugdijas; - Nemeskéri István Bendegúz mérnök; - Kiss Lajos nyugdijas; - Berzeviczy László nyugd. villamosmérnök; - Holub Magdolna nyugdijas; - Biácsi Katalin óvodapedagógus; - Nagy Katalin üzletvezető; - Bujtor Éva Alapítványi Elnök szociális; - Kecskemétiné Horváth Ágnes Óvónő; - Nagy Judit Ágnes könyvtáros; - Dr Lipóth Sarolta háziorvos; - Halasi Franciska óvónő; - Balog Csaba pilóta; - Für Tibor szakértő; - Kristán János hiv. vadász; - Füzik Imréné nyugdíjas; - Kovács Melinda védőnő; - Szántóné Veres Szilvia női-ruhakészítő; - Szántó Imre kőműves; - Tápai Noémi tanuló; - Lövész József nyugdíjas; - Blazsó Sándor nyugdíjas; - Nagy Zsoltné operátor; - Heiszám Zoltán informatikus; - Sziklay Ákos gyógyped. tanár; - Dr. Karátson András orvos; - Dr. Tóth Zsuzsanna orvos; - Király József nyugdíjas; - Harmat István Esztergályos; - Fodor Zsuzsanna főállású anya; - Veres Péter közgazdász; - Sziki Gergő Roland tanuló; - Móriczné fehér Krisztina eladó; - Móricz Bianka Orsolya diák; - Móricz Imre felszolgáló; - Lipcsei Erika üzletkötő; - Nyilas Klára könyvtáros; - Móricz Norbert tanuló; - Gulyás Lászlóné pénzügyi ea.; - Halász Erzsébet virágkötő; - Barna Szilvia eladó; - Palejné Kurtz Zsuzsanna védőnő; - Szeidemann Mónika Számítógép-kezelő; - Filus Melinda Zsuzsanna adminisztrátor; - dr. Mester Júlia orvos; - Fekete László Nyugdíjas; - Fekete Lászlóné Nyugdíjas; - Bihari Gábor villamosmérnök, áramkörtervező; - Kovács Gyuláné vállalkozó; - Sáfrán Eszter hallgató; - Filipánics Bálint egyetemi hallgató; - Oláh Zoltán hallgató; - Csúthy György nyugdíjas; - Lendvay Kamilló zeneszerző; - Bányainé v. Dvorszky Eleonóra Katalin nyugdíjas; - Schalk Istvánné nyugdijas; - Schalk István nyugdijas; - Hunyadi- Buzás Béla György alkalmazott; - Hunyadi- Buzás Ildikó családanya; - Hegedüs Éva óvónő; - Oszwald Kornél autóbuszvezető; - Prikryl Béláné nyugdijas; - Kerekes Ilona Háztartásbeli; - Merkl Jánosné Nyugdíjas; - Balázs Katalin asszisztens; - Gróh Ilona tanár; - Sinka Ágnes óvodapedagógus; - Tóth Sándor Nyugdijas; - Weitzné Kuti Noémi rokkant nyugdijas; - dr.Lábdi Katalin orvos; - Horváth Katalin alkalmazott; - Bíróné Papp Erzsébet nyugdíjas; - Balás Gábor műszakvezető; - Asztalos Péterné eladó; - Magyari Csabáné nyugdijas; - Cselkó Lászlóné nyugdijas; - Csekéné Valony Andrea Tanár; - Annár Zsolt Rendszergazda; - Tóthné Barna Mária tanító; - Albiczné Nyeste Mária fejlesztőpedagógus; - Albicz Ernő vállalkozó; - Nikl Bernadett közgazdász; - Dr. Balazsi Katalin kutato; - László Gyula munkanélküli; - Szorcsik Szabolcsné Ápolónő; - Nikl Ferenc tanuló; - Albicz Ernő ügyvezető; - Dr. Balazsi Csaba kutato, egyetemi docens; - Ács Mónika szerkesztő-műsorvezető; - Szorcsik Szabolcs tanuló; - Albicz Ágnes Egyetemi hallgató; - László Gyuláné írnok; - Szabo Marton epitoipari vallakozo; - Albicz Kinga Egyetemi hallgató; - Gálffy Sándor nyugdíjas; - Fazekas Mihályné nevelőszülő; - Divinyi Anna Gyed; - Bíró Barna Béla gépkocsivezető; - Kovács Krisztián futár; - Jakucs Imréné nyugdíjas; - Hangyál János újságíró, képszerkesztő; - Papp Genovéva munkanélküli; - Gajárszki Ervin mérnök; - Décsei Ildikó betegápoló; - Leveles Andrea tanár; - Grell Bence Kocsivizsgáló; - Tóth Imre rokkant nyugdíjas; - Ács Anikó tanár; - Karácsonyi Zsuzsanna jelenleg munkanélküli; - Werner Éva Cukrász; - Dr Aracsi Józsefné Ügyfélsz.; - Székely László nyugdíjas; - Dr Aracsi József nyugdíjas; - Pál Babette Német tolmács; - Csákvári Antal területi igazgató; - Szász Gézáné tanítónő; - Barisné Zsinkó Julianna könyvekő; - Safranyikné Magdolna adminisztrátor; - Grosics Judit alkalmazott; - Kériné Szabó Mária irodavezető; - Fülöp Attila alkalmazott; - Kiss Barbara hitoktató; - Kéri Erzsi alkalmazott; - Bóna Tamás (Eger) nyugdíjas; - dr. Pregun István orvos; - Csorba Sándorné Ügyintéző; - Harangi Andrea Tünde gyes; - Nagyné Csörgő Zsuzsanna ügyintéző; - Gal Eszter beteggondozó; - Deák Nándor Nyugdíjas; - Sólyomné Baranyai Elza tanár; - Pálinkás Jánosné nyugdijas; - Sólyom Imre mérnök; - Gondár Attila nyugd.; - Borbás Jánosné nyugdíjas; - Vikorné Takács Andrea őstermelő; - Kovátsné Uray Tímea óvónő; - Jules Kustos tanuló; - Nagy Lászlóné nyugdíjas; - Lipták Lászlóné Hívatalsegéd; - Dr. Jenei Sándorné agrármérnök; - Gőriné M. Ágnes nyugdijas; - Gőri Csaba nyugdijas; - Gergelics György raktárnok; - Péter Krisztina alkalmazott; - Horváth András adminisztrátor; - Komár Anna Anikó vállalkozó; - Szalai Ilona nyugdíjas,; - Lakoczy Zsuzsanna szakápoló; - Varga Erika tanuló; - dr Szikszay Péter állatorvos; - Fejes Martinez Krisztina biológus; - Vas András nyugdijas; - Mészáros Dalma tanuló; - Sturm Györgyné boltvezető; - Dr.Szabó Ágnes orvos; - Mezei Renáta tanuló; - Puzsa Imrene r.nyugdijas; - Fuchs Istvánné nyugdijas; - Jekkel Zsuzsanna vállalkozó; - Szilágyi Erzsébet mérnök; - Madarász Zsolt közszolgálati dolgozó; - Kerekes Béláné nyugdijas; - Csikós Ilona gyógyszerkiadó szakasszisztens; - Fehér Ilona eladó; - Szente Dóra szociális munkás; - Návay-Dorner Rita természetgyógyász; - Nagy Tímea gyed; - Dr Török Miklós állatorvos; - Tihanyi Szilvia hírlap leszámoló; - Nagy Bulcsú kereskedelem; - Gyimesi Gabi alkalmazott; - Kolozsvári Mihály ügyvezető; - Szegedi Gábor Telefon szerelő; - Dr. Kiss Éva Sarolta állatorvos; - Just Krisztina festö író; - Vincze Lászlóné telefonos perátor; - Márton Krisztina tanár; - Kurucz Jánosné játszóház vezető; - Károlyi Istvánné nyugdíjas; - Dr. Kelemen László orvos; - Demény György nyugdíjas; - Fülöp Imréné nyugdíjas; - Heiszám Ildikó zenetanár; - Csornai-Kovács Beatrix tanár; - Patek Katalin vállalkozó; - Molnár Józsefné Árufuvarozási Elöadó; - Zsoldos Attila zenész; - Semes - Bogya Eszter faszobrász. dalénekes; - Treszl Szebasztián Tanuló; - Frankóné Mohi Terézia óvodapedagógus; - Dr. Horváth Zsolt József villamosmérnök; - Vinczeffy Adrienne karnagy; - Kozma Lajosné óvodapedagógus; - Dr. Winklerné Dr. Molnár Mária gyógyszerész; - Ordasi Györgyné nyugdíjas; - Gáspár Olivér vállalkozó; - Mlinarcikné Sárosi Gabriella adminisztrátor; - Thejer Krisztina tanuló; - Bokor Noémi gyógyászatvezető; - Sebestyén Emma nyugdíjas; - Dr. Nagy János László Orvos; - Arnold Eszter zenetanár; - Koltai Ibolya eladó; - Vikman Pál tanár; - Nyitray Előd Nyugdíjas; - Varga Monika gyed; - Nyáry János nyugdíjas fotoriporter; - Withalm Zoltán lakatos; - Kővágó János nyugalmazott volánbuszos; - Simon László Autóbuszvezető; - Komár István műszerész; - Juhász Tiborné nyugdijas; - Nyáry Jánosné Györgyi eü szociális munkás; - Mészáros Attila villamosmérnök; - Jász László római katolikus lelkész; - Duthweilerné Janovics ilona nyugdijas; - Végső László fizikus; - Szomor Katali biológus; - Leé Richárd Tanuló.; - Szente Erika marketing kommunikátor; - Farkas Angela vallalkozo; - Dr.Váradi Mária egyetemi magántanár; - Gáspár József nyugdíjas; - Lengyel Bettina főiskolai hallgató; - Horváthy Gézáné könyvelő; - Varga Istvánné tanár; - Pusztai Rita nyugdíjas; - Tarcsyné Lengyel Magdolna oktatásszervező; - Pap Ibolya Boltvezető helyettes; - Tihanyi Csilla tanuló; - Bátori Éva ügyintéző; - Mészáros Józsefné nyugdíjas; - Mészáros József nyugdíjas; - Szűcs Péterné énekesnő; - Simó Zsófia színész; - Kondorosi Klára alkalmazott; - Csáki István e. műszerész; - Bartókné Piller Magdolna óvónő; - Bartók András tanuló; - Bartók Károly hegesztő; - Kárpátiné Kovács Edit nyugdíjas tanár; - Trepszker Emese Zsuzsanna tanár; - Sipos Marianna énekművész; - Fülöp Magdolna nyugdíjas; - Varga Gabriella vállalkozó; - Beck György nyugdíjas vill. mérnök; - Ladányi Domonkos Nyugdíjas.; - Mentus Róbert Válalkozó; - Szabóné Undi Klára nyugdíjas; - Mészáros József középiskolai tanár
(770)



Aláírók 2. lap |  Aláírók 3. lap




2002 - 2010 © Jobbinfo


Polgári Hírszemle Weboldal   |   Polgári Hírszemle Hírlevelek   |   Polgári Hírszemle a Facebookon

 


 


 


 


 


************************************************************************************** *************************************************************************************


 




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?




Ingyen angol - csak most!



Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!